2010. szeptember 20., hétfő

1. Szex házasság előtt? - egy tabu lebontása

Úgy gondoltam, valami igazán érdekes témával foglalkozok először, ami véleményem szerint mindenkit érdekel:
Valóban igaz-e, hogy a keresztyén hit és a Biblia szerint tilos a házasság előtti szex?

Mint minden fiatalt (s minden nem-fiatalt), így engem is érdekel a házasság előtti szex kérdése. Sokszor sok helyen hallottam már feltenni ezt a kérdést: tényleg tiltja-e Isten?
Mert mégis, hogy lehet azt elvárni egy huszonéves fiataltól, aki még nem házas, hogy ne legyen fizikai kapcsolatban a másik nem egy vonzó tagjával, vagy egyenesen a szerelmével?
Hiszen ha a testünk biológiailag úgy van kitalálva, hogy 15-17 év körül a többség már teljesen készen van a szexre - habár szellemileg ez egyre kevésbé igaz! -, akkor az az Isten, aki a keresztyének szerint megteremtette ezt a testet, miért akarná, hogy mégis várjunk éveket, sőt, gyakran több, mint egy egész évtizedet a szüzesség elvesztéséig? Teljesen értelmetlen lenne. Vagy nem így van?

Erre általában az a válasz, hogy nem feltétlen szükséges harminc éves korodig várni a házassággal! Ha annyira szexelni akarsz, miért nem házasodsz össze a kedveseddel 19-20 évesen?
A vita pedig folytatódik: hogy is lehetne 20 évesen házasodni? Hol fogunk lakni? (A fogamzásgátlásról majd később beszélünk, most erre nem térek ki, de ebből következik egy másik kérdés -->) Hova tesszük a gyereket? Érettségivel a zsebemben, egyetem kezdetén mégse vállalhatunk rendes jövedelem nélkül gyereket egy albérletbe!

Ennek az egésznek semmi értelme: csak akkor akarok házasodni, ha már megalapoztam az egzisztenciám, van egy jól kereső állásom, lakás, s nem kell anyámék nyakán élnünk (meg ugye, az esküvőre is jó lenne valami kis pénzt gyűjteni, az sem olcsó mulatság!), tehát akár milyen jól is hangzik a 19-20 évesen kötött házasság, mindenki beláthatja, hogy ez lehetetlen. Vagy nem így van?

S akkor vissza is térhetünk az első bekezdéshez: mindezeket egybevetve, ha lehetetlen 20 évesen felelősségteljesen megházasodni, s Isten mégse várja el ugye, hogy 30 éves koromig szűz maradjak, akkor meg is született a világos és egyértelmű válasz: a házasság előtti szexnek van létjogosultsága! Vagy nem?

Igaz-e tehát, hogy a keresztyén hit szerint tilos a házasság előtti szex?

A válaszom: nem, ez nem igaz, de nem a fenti érvelés miatt, mert az hibás. Elmondom miért...

Könnyű ugyanis azt mondani, hogy a Bibliában a házasságon kívüli szex bűnként van feltüntetve. Ez ugyanis kivétel nélkül mindig meglévő házasság megtörése. Minden eges történetben a házasságtörés jön elő! S ezt mindannyian tudjuk, hogy a mai nyugat-európai jog, ami nem vallás!, tehát az állami jog sem fogadja el a házasságtörést. Ebben az esetben, ha az egyik fél kéri, azonnal kimondják a válást.
Házasság előtti szexről pedig nincs szó a Bibliában, méghozzá azért, mert általában a házasság nagyon korán történt! Egyszerűen nem is volt ideje a fiataloknak házasság előtt szexelni, mert mire oda jutottak volna, már házasok voltak. Ez az állítás nagyjából általánosan igaz (igen, tudom, hogy nem minden esetben, de most nem tudunk kitérni minden egyes apróságra, általánosságban beszélek!).

Ha tehát nem volt olyan szexre érett fiatal, aki ne lett volna házas, hogy a fenébe jött volna elő ez a kérdés? Sehogy!
A Biblia tehát nem tudja azt mondani, hogy "a házasság előtti szex, az bűn", mivel ha nem fordul benne elő házasság előtti szex, akkor nem beszél erről. Azt se mondja, hogy "ne egyél követ", mert senki se evett követ, minek mondaná akkor?

Viszont! Ez még nem jelenti azt, hogy akkor ne tudnánk meg a választ a kérdésünkre a Szentírásból. Ugyanis, ha megvizsgáljuk a házasságot a Bibliában, máris kiderül valami sokkoló!
Az Ószövetségben az esküvő nem úgy nézett ki, mint nálunk ma. Az Ószövetségben nem volt külön templomi vagy bármilyen más esküvői ceremónia nagy tömeggel meg családdal. Az esküvő ugyanis az első közösen töltött éjszaka volt, tehát, az Ószövetség szerint első szex = esküvő!

Mutatok egy példát:
Mózes első könyvéből Izsák és Rebeka esküvője


"Estefelé kiment Izsák imádkozni a mezőre. Amint föltekintett, látta, hogy tevék közelednek. Rebeka is föltekintett, és meglátta Izsákot. Akkor leszállt a tevéről, és azt kérdezte a szolgától: Ki az a férfi, aki szembe jön velünk a mezőn? A szolga így felelt: Ő az én uram! Akkor Rebeka fátylat vett elő, és eltakarta magát. A szolga pedig elbeszélte Izsáknak mindazt, amit végzett. Izsák ekkor bevezette Rebekát anyjának, Sárának a sátrába, és feleségül vette Rebekát. Izsák megszerette őt, és megvigasztalódott anyja halála után."


Ebben a történetben látszik: úgy vette feleségül Izsák Rebekát, hogy "bevezette Rebekát anyjának, Sárának s sátrába, és feleségül vette Rebekát" --> tehát bementek a sátorba és lefeküdtek egymással. A szex volt tehát annak a jele, hogy mostantól házasok. Nem volt külön fogadalomtétel, nem volt "esketés", nem volt lagzi. A fizikai közösülés egyenlő volt a házassággal, azaz a lelki és anyagi közösüléssel - értem ezalatt magát a házasságot, hiszen a házasságnak három fő ismertetőjele van:
1. valamilyen lelki kapocs van a házastársak között = lelki közösülés (ez általában a szerelem, de nem teljesen egyértelmű, gyakran a közös gyermekek)
2. együtt élnek (közös háztartás) = gazdasági közösülés
3. szexuális kapcsolat van közöttük = fizikai közösülés

A Bibliában tehát alapvetően a szexuális kapcsolattal megköttetik a házasság, ez egyben az együtt élést is jelenti persze, s ha úgy sikerül, később meg is szeretik egymást (ez nem feltétele a házasságnak azonban!).
Ez egyben azt is jelenti, hogy természetesen nincs a Szentírásban szó házasság előtti szexről, hiszen a szex maga az esküvő, azaz amint van szex, van házasság is!

Összességében mindez azt jelenti: a Biblia szerint nem létezik házasság előtti szex! Azzal, akivel szexuális kapcsolatba kerülsz házasok vagytok. Ha ez 15 évesen történik, akkor van egy hírem kedves barátom: 15 évesen házas vagy!
Az egy következő kérdés, mi történik akkor, amikor a mai jog szerint kötött házasság előtt valakinek több szexpartnere is volt már. Hiszen e szerint az elv szerint az elsővel házasságot kötött, a többiekkel pedig ezt megtörte. Azt gondolom, hogy a mai felbolydult helyzetben (hiszen eszerint az emberek nagy többsége már sokszoros házasságtörő) erre megoldást kell találni, de ez nem változtat a tényen:

Házasság előtti szex nem bűn, mivel nem létezik! Ha lefekszel valakivel, azzal házas vagy.
A "hogyan tovább"-ot meg közösen kell megfejtenünk, mert ez önmagában nem kecsegtet túl sok jóval...

*A fentiekkel nem kell feltétlen egyet érteni, viszont örülnék, ha egy vita indulna a témában! Bármilyen hozzászólást (amennyiben kulturált formában történik - ha mégsem, a komment törlésének jogát fenntartom!) szívesen fogadok. Egy értelmes vitának nálam mindig van helye!
Kommentelésre fel!

***
Szeretnék egy dolgot még feltétlen hozzáfűzni a fentiekhez: kérlek, ha rád e fenti állítás igaz, tehát eszerint házas vagy valakivel, miközben te ezt nem is tudtad, illetve nem így akartad, ne ijedj meg! Isten nem akar arra kényszeríteni, hogy olyan valakivel élj, akivel nem akarsz. Azonban ismerni kell a felelősségünk, s azt, hogy az amit csináltunk, igenis következményekkel jár! A keresztyén hit szerint Isten megbocsátja a bűnt, ha valaki igaz és őszinte megbánással és bocsánatkéréssel fordul hozzá! Ha szeretnél segítséget kérni, mert úgy érzed ez alapján, hogy valami nincs rendben, esetleg bűnt követtél el, fordulj hozzám vagy egy lelkipásztorhoz (például a településed szerinti plébánoshoz vagy lelkészhez!) bizalommal!

21 megjegyzés:

  1. Egyszerre két nőt is ki lehet elégíteni. Orális sex is sex ;)

    VálaszTörlés
  2. De ha már az ószövetség alapján határozzuk meg, mi számít házasságnak, akkor a válólevél is játszik :)

    VálaszTörlés
  3. Nos (névtelen bejegyzés 10.03): természetesen nem az Ószövetség alapján határozzuk meg az egészet, ezt talán írnom kellett volna a bejegyzésben: azért az Ószövetséggel példálózok, mert az Újszövetségben egyszerűen nincs nekünk megfelelő anyag ehhez a kérdéshez. Van ott is szó házasságról, de ott éppen inkább a válásról van szó (igen, válólevél, amiről ugye Jézus egyértelműen azt mondja, hogy helytelen, kivéve a házasságtörés esetét!)

    A másik hozzászóláshoz (1:28) csak annyit, hogy a szex egy férfi és egy nő között történik. Amennyiben ez több, vagy azonos neműek között van, az nem házasság kérdése, ez már önmagában is elfogadhatatlan. Azt nem tudom megmondani, hogy ilyenkor vajon jöhet-e létre házasság (tehát az általad jelzett felállás szerint a két kielégítendő hölgy közül az egyikkel talán), ezt nem tudom, de azt gondolom, ilyen példát mindig lehet találni, de ez persze az egész lényegét nem változtatja meg.
    Viszont, mint mondtam, a többszereplős szex már önmagában helytelen, így ebben az esetben többféle bűn is szóba jön.

    Remélem "kielégítő" a válaszom. :)

    VálaszTörlés
  4. Még egy dolog, csak, hogy mindenki értse az 1:28-as hozzászólást, mert ha jól tippelek, van előzménye. :) iwiwen kaptam egy kérdést amelyre éjfél körül válaszoltam, gondolom ugyanaz a személy (ha nem, akkor is érdemes ezt itt is látni)

    Névtelen:
    És mi van akkor, ha életem első "házassága" egyszerre két nővel történt? :D

    Az én válaszom a következő volt:
    Khm... hát, gondolom egyszerre csak egyet tudsz feleségül venni (egy kulcs egyszerre egy zárat nyit ugye, akkor is, ha két ajtót nyitsz ki gyors egymásután), a második meg gondolom már a törés...
    De ez elég extrém példa... de csak nyugodtan! ;)

    (remélem így érthetőbb az orális kielégítés hogyan jött elő,mint látható ez az én "egy kulcs egyszerre egy zárat nyit" válaszomra válasz)

    VálaszTörlés
  5. Miért elfogadhatatlan a 3 szereplős sex? A bibliában hol van leírva, hogy 2+ nővel ne csináld? Más kultúrákban pl teljesen normális.

    Természetesen számodra lehet elfogadhatatlan, ezzel nem is lehet vitázni, de fontos megállapítani, hogy a kultúránk a biblia óta változott. Az általad példának hozott történet nem megfelelő példa a házasság előtt "no sex" témában, ugyanis az egy több ezer éves szokást ír le.

    VálaszTörlés
  6. A legjobb tudásom szerint nem beszél kifejezetten a többszereplős szexről a Biblia, így kifejezetten említve (de most ennek utána kell néznem egészen pontosan). Beszél házasságtörés több formájáról, beszél fajtalankodásról (homoszexualitás és állatokkal való szex) de nem emlékszem a törvények között gruppenről való említésre.

    Ez azonban ismételten nem jelenti azt, hogy ne lenne válasz a kérdésre.

    Én továbbra is azt állítom, hogy a Szentírás koncepciója a házaséletről az, hogy ez egy férfi és egy nő aktusa.

    Természetesen más kultúrákban máshogy van, de ez semmit sem változtat azon, amit a keresztyén hit mond. A más kultúra, az más kultúra. :)

    A történet pedig szerintem megfelelőpélda, mivel, ismételnem kell magam, a leírtak nem csak ez alapján állnak, hanem a házasság bibliai képe az, amiről én beszélek, a történet csak egy példa erre. Nem akartam teletűzdelni az írást bibliai igehelyekkel, de ha szeretnéd, írok több példát is.

    VálaszTörlés
  7. Egy kis kiegészítés az előzőhöz, pontosabban kérdés:

    mi az, amiben változott szerinted (szerintetek) a szexuális kultúránk a Biblia kora óta, s mi az, ami ebből elfogadható szerinted (szerintetek)? S miért?

    Én nem gondolom ugyanis, hogy csak azért, mert eltelt valamennyi idő, minden változás elfogadható. Nem azt mondom, hogy semmi sem fogadható el, csak azt, hogy nem minden.

    VálaszTörlés
  8. Nekem úgy jön le ez a dolog, mintha a házasságra buzdítanád a fiatalokat, hogy házasodjanak össze, és utána bátran szexelhetnek. De tizenévesnek nem való a házasság!! Ne azért házasodjon meg vki, hogy utána szexelhessen! Ha már megházasodik, akkor az legyen egy érett és komoly döntés eredménye.
    Szerintem inkább rendesen fel kéne őket világosítani a veszélyekről (betegségek, terhesség stb.), mert még ezzel sincsenek sokan tisztában. Ez fontos!!

    VálaszTörlés
  9. Nem, nem házasságra buzdítom őket. Ha ez jön le, akkor nagyon elrontottam ezt a bejegyzést :(
    A célom az volt, hogy felhívjam a figyelmet arra, hogy a szex igenis nagy felelősség, nem csak egy számítógépes játék, amivel csak úgy játszol, ha kedved tartja.
    Azért egy dolgot megkérdeznék: ha valaki nem elég érett még a házasságra, s egy ilyen döntés meghozatalára, akkor lehet-e érett a szexre?

    VálaszTörlés
  10. Én is úgy gondolom hogy a házzaság előtti sex-et a mai korban szinte lehetetlen kikerűlni, mivel körülöttünk ez zajlik és ezt halljuk szinte minden órában a médiában. Azonban. Én egy más oldalt közelítenék meg. Én mint férfi nem szeretnék olyan lánnyal együtt lenni akivel már kitudja hány másik férfi volt együtt. Szerintem az egyik legfontosabb hogy minnél tisztábban őrizzük meg magunkat. Nem szeretem, sőt egyenes ellene vagyok azoknak a véleményeknek hogy a gyakorlás teszi a mestert a szexben is. Szeritem az igaz szerelemből való szertekezésnél nem lehet jobb, akármennyiszer csinálta is előtte az ember.

    És nagyon fontosnak tartom még azt hogy csak szerelem esetén. Nem látom más értelmét a szerelem nélküli szexnek mint az ember állati öszöneinek kiélését. És a szerelmen nem holmi fellángolást értek hanem valódi érzelmet, mely együttjár a másik bizonyos foku ismeretével is (úgy gondolom hogy egy jó pár közös beszélgetésnek le kell hozzá zajlódnia). De ez az én véleményem. Igaz én addig meg se csókolok egy csajt míg bele nem szeretek, de ez én vagyok.

    VálaszTörlés
  11. És a 3-as együttléthez: én is azon a véleményen vagyok, hogy ez nem rendjén való. Én is elsősorban a Szentírásra hivatkozom,"lesznek ketten egy testé". Ez 1+1, és nem 1+2, vagy akármennyi.
    A másik, eleve elvetem azt a nőt aki hajlandó ilyenre, mivel ez szerintem a intimitás olyan foka, melybe maximum 1 férfi és 1 nő fér bele.

    Az előző hozzászolásomból pedig következik hogy azért se, mivel 2 nőt egyszerre szeretni nem lehet.

    VálaszTörlés
  12. A kérdésem az volt, hogy mi van 3 szereplő esetén. Erre te annyit válaszoltál, hogy az elfogadhatatlan. Ez egy személyes vélemény, nem biblia által közölt tény, így borul az egész elméleted vagy létezik többnejűség a keresztény "kultúrában" :)

    Továbbá ezekben a történetekben az akkori keresztény kultúrát mutatják be, ami változott. Változik, mivel már keresztes hadjáratok sincsenek, így úgy vélem a mai korra kell értelmezni a bibliát.

    A társadalom szerkezete és az emberek megváloztak, színesedtek. Éppen ezért a sex = házasság már nem működőképes dolog. Hosszabb együttélés, elviselés jó sex nélkül lehetetlen. A legtöbb rossz házasság a házasság előtt no sex kapcsolatokból kerül ki. Nem válás, mert ezek az emberek a hit miatt sajnos nem válnak el, csak élnek és savanyodnak.

    Ez szín tiszta tudomány és statisztika, ami ellen nincs érv. Persze lehet másban hinni, de a Föld sem lapos.

    Továbbá szerintem nincs létjogosultsága senkinek ilyen témában tényeket állítani, ha 1. nem élt együtt még senkivel 2. nem sexelt. Persze elmélkedni

    Ja, és az anális, orális és egyébfata sex is SEX!!! ;)

    VálaszTörlés
  13. Kedves Névtelen! (ha már itt vagyunk, megtenné azt mindenki, aki névtelenként ír, hogy valami aláírást odabiggyeszt, csak, hogy lehessen követni melyik kinek a megjegyzése - nem kell eredeti név, tőlem azt is írhatod, hogy "hóvirág", csak ez segítene -ez mindenkinek szól-. Köszi!)

    Nos, visszaolvastam, és a te legutóbbi 3 szereplős hsz-edre után is használtam ezt a kifejezést, hogy "elfogadhatatlan", azt mondtam, hogy a Biblia koncepciója szerint egy férfi és egy nő.
    Joy is írta, hogy "ketten lesznek egy testé". A Szentírásban kizárólag ez van engedélyezve.

    Amúgy, a poligámia eléggé szabályozott dolog ám, s nem tudok arról, hogy lehetővé tenné azt, hogy a férfipéldául egyszerre több feleségével is szexeljen. A többnejűségben ugyanis minden feleségnek jár minden jog, márpedig ez azt is jelenti, hogy kötelező neki megadni az intimitást is, tehát ismételten egy férfi + egy nő.
    Amúgy a keresztyénségben nincs többnejűség, ezért nem értem mire szeretnél kilyukadni.

    Most az a kérdésed, hogy lehet-e egyszerre több nővel csinálni? (erre az volt a válaszom, amit én a Biblia szexről alkotott képéből szűrtem le: hogy nem, tehát nem saját vélemény, hanem én ezt látom a bibliai elvekből)
    Ha meg az a kérdésed, hogy most akkor mindkettővel házas lesz-e, akkor a válaszom az, hogy ez több mindentől függ - persze ezek csak elvek. :)

    Igazából, én azt gondolom, hogy a poligámia, ahogy mondod, kultúrális kérdés. Az ószövetségben engedett volt, az Újszövetségben már nem. A mai keresztyén kultúra nem ismeri, de ettől ez még nem feltétlenül ellenkezik Isten törvényével.

    A poligámia önmagában nem csak annyi viszont, hogy "több nője van valakinek", hanem ismételten felelősséggel jár. A törvények szerint (ez egyébként így van a mai mohamedán országokban is, ahol ismerik ezt az intézményt) minden egyes feleségnek megvannak a jogai. El kell őket tartani (a nők nem dolgoznak) stb. Ez nem csak annyi, hogy egy pasi összefekszik több nővel is...
    Éppen ezért a többségnek általában nincs is csupán egy felesége, mert többet "nem tud vállalni". Nem mondom, hogy teljesen egyetértek ezzel a szokással, de azt hiszem, ha minden feleség megkapja a jogokat és ezek maradéktalanul be vannak tartva, szabályozott módon tőlem akár működhetne is. De a felvetett példád még mindig nem tesz eleget nemcsak hogy a monogám házasság és házasélet feltételeinek, de a többnejűségnek sem.

    Az érdekes amúgy, hogy azt kritizálod bennem, hogy nem mondok érveket, míg te gyakorlatilag azon kívül, hogy szerinted ez elfogadott, semmit sem mondasz. :)

    VálaszTörlés
  14. (folytatás itt, mert túl hosszú lett)

    A hosszabb együttélés szex nélkül dolog nehéz állításodban egyetértek. De miért elnek úgy együtt emberek, hogy nem álnek házasságban? Egyébként, a fenti írásomban éppen ezt állítom, ha együtt élnek, és szex is van, akkor házasok, tök mindegy, hogy volt ceremónia vagy nem, épp ez a lényeg. Viszont, akkor az ezzel járó következményeket is vállalni kell: tehát ha nem unom csak úgy meg és hagyom ott. Ez az egész "modern világ van" meg "megváltoztak a társadalmi viszonyok", "sokszínűség" duma szerintem mellébeszélés. Az egész arról szól, hogy a felelősség vállalása nem tetszik az embereknek, s ezért csak összefekszenek, éppen amikor akivel kedvük van. Lehet ezt élettársi kapcsolatnak meg nemtudom mindek hívni, de ez a lényege.

    "A legtöbb rossz házasság a házasság előtt no sex kapcsolatokból kerül ki. Nem válás, mert ezek az emberek a hit miatt sajnos nem válnak el, csak élnek és savanyodnak.

    Ez szín tiszta tudomány és statisztika, ami ellen nincs érv."

    Nah, ez viszont már érdekes! Kérlek mutass adatokat, mert én ezen állításod ellenkezőjéről tudok (a legtöbb nem válással végződő házasság az ugyanis keresztyén!), s ha beleveszed, hogy hány hivatalosan nem házas pár megy szét közös szex után, szerintem egyértelműen téves ez az állításod.

    Amúgy, a Szentírás sose mondta, hogy a Föld lapos, azt a "tudomány" mondta a középkorban is, meg az ahhoz kötődő körök (amik sokszor összefolytak az egyházzal, de a Biblia akkor se mondott ilyet, úgyhogy felesleges ezt emlegetni)

    Jah, és sehol se mondtam, hogy az orális vagy anális szex nem szex... persze, hogy az. S amíg a pár (egy férfi és egy nő) ezt élvezi, addig nyugodtan lehet is csinálni. Miért ne lehetne?

    Remélem mindenre válaszoltam. :)

    VálaszTörlés
  15. Nekem ez lesz az első hozzászólásom (de majd alá is írom, csak előre jeleztem)
    Nem értem, mit kell itt problémázni azon, hogy más kultúrákban elfogadott a többnejűség. Itt most a Bibliáról és a keresztény hagyományokról írt Kronosz. Ő is és Joy is leírta, hogy abban nem elfogadott, valamint azt is, hogy miért nem. Más kultúrákban más szokásjogok/jogszokások érvényesülnek. Mivel itt most egy adott kultúrán és valláson van a hangsúly és nem összehasonlító elemzést végzünk (végzett Kronosz), szerintem felesleges tovább erőltetni ezt a témát kedves Névtelen társam. Ez a témakör egy külön bejegyzést igényelne (mármint a monogámia és a poligámia összehasonlítása a különböző kultúrák szerint). A keresztényekre vonatkozó választ meg már megkaptad.

    T.T.

    VálaszTörlés
  16. A többnejűségről pedig...

    Jól írta Kronosz, hogy az felelősséggel jár (nem is akarok veled vitatkozni, csak kiegészíteni, nyomatékosítani akarom).
    Az összes feleségnek ált. ugyanazon jogokat kell biztosítani, de van ahol az első feleség több jogot élvez, mint az utána következők, viszont így is több joguk van, mint más asszonyoknak. Egy időpontban nem létesíthet a férj mindkettővel nemi viszonyt.
    Ezen felül a többnejűség szerepe nem az, hogy minél több nőt fektessen legálisan az ágyba, hanem hogy ezzel is kimutassa és megszilárdítsa társadalmi rangját. Magyarul azt mutatja, hogy gazdag. A gazdagság pedig szinte az összes társadalomban egyenlő a vezető szereppel. (Vannak kivételek, de ott többnejűség sincs, vagy legalábbis én nem hallottam/olvastam ilyenről - aki tud, cáfoljon meg).

    Egy konkrét példa - Trobriand-szigetek (Malinowski kutatta):
    Ott a főnök nem csak pusztán kifejezi a gazdagságát azzal, ha több felesége van, hanem növeli is vele, mert: minden alárendelt faluból feleségül kell vennie egy lányt (mindig az alárendelt falu főnökének a rokonát). A feleségének a családja ugyanakkor köteles terménnyel ellátni a férjet - így gyakorlatilag az egész alárendelt falu a férjnek dolgozik (pontosabban a falu a saját főnökének szolgáltatja be a javakat, aki viszont köteles annak nagy hányadát a nagyfőnöknek adni, aki egyben a veje is) ---> növeli a gazdagságát. Ezen kívül a feleség rokonainak háború esetén segítséget kell nyújtaniuk a nagyfőnöknek. Viszont ez az egész nem arra megy ki, hogy egy ember jól meggazdagodjon, hanem kötelezettségekkel is jár, mert neki kell a nagy ünnepségeket megrendeznie, valamint minden vállalkozást (pl. háború) ő finanszíroz.
    Tehát még véletlenül sem arról van szó, hogy sok nőt fektethessen le egyszerre.

    T.T.

    VálaszTörlés
  17. "a legtöbb nem válással végződő házasság az ugyanis keresztyén!" én is ezt mondom. Nem válnak el, mert "tiltja" a vallás.

    Az a baj, hogy túl fiatalok vagytok. Gondolom még senkivel nem éltetek együtt, így foggalmatok nincs milyen nehézségek merülhetnek fel. Innentől kezdve felesleges ezen részről vitázni.

    "ketten lesznek egy testé"
    Ez nekem nem tiltó mondat.

    Nem a poligámia a kérdés, hanem a threesome! ;) Költői kérdés volt :)

    Én nem állítottam, hogy ez mindenki számára elfogadott. Egyébként egy kérdést tettem fel azzal kapcsolatban, amit írtál. Erre te továbbra sem tudtál érvekkel alátámasztott választ adni.


    Ebből az következik, hogy az érvelésed/ állításod helytelen. Az akkori kultúrának megfelelően házasságnak számított a sex, viszont a mai társadalomra vetítve nem helyes az állítás, miszerint sex=házasság. Te gondolhatod így, követheted az 1000 éves hagyományokat, ezzel semmi gond és senki nem fog megkövezni, de nem lehet kijelenteni egységesen, hogy a "Biblia ezt mondja". Emberek írták, emberek fordították...

    Összefoglalva:

    házasság = sex --› mi van ha threesome? --› nincs konkrét tiltás erre vonatkozóan, csak "ketten lesznek egy testté" --› régi kultúra szokása, története, "változnak az idők --›

    VálaszTörlés
  18. Kedves BBB! :)

    Igazad van, ezt írtam, s végül is, te is ezt írtad. Akkor máshogy:
    Tapasztalatom szerint a legtöbb BOLDOG házasság keresztyén párok között van, s a legtöbb keresztyén házasság boldog. Igen, én ezt látom. Te statisztikáról meg tudományról beszéltél, kérlek, mondanál konkrét statisztikát is, s tudományos hivatkozást is megköszönném, ebben az esetben ;).

    Az, hogy mennyire vagyok fiatal, szerintem nem befolyásolja a tisztán látást. Nem kellett drogoznom ahhoz, hogy tudjak a drogokról beszélni, s tudok véleményt formálni az iraki/afganisztáni háborúról is, pedig nem vagyok se afgán, se tálib, se iraki, de még csak katona se voltam (főleg nem az említett két országban).

    Amiről én beszélek, az a Biblia kijelentései. A "ketten lettek egy testé" = a házassággal. Mint az írásban leírtam, ez egyenlő a szexel (is). Ezt állítja a Biblia. Végig, igen, mindenhol.

    "de nem lehet kijelenteni egységesen, hogy a "Biblia ezt mondja". Emberek írták, emberek fordították... "
    Ez az állításod nem logikus. Nem azért állítja az egész Biblia ezt, mert ebben a történetben így van, hanem minden ehhez kötődő történetben így van. Néhány példa: 1Mózes 29,21-35 (Jákób házasságai), Bírák 14,1-20 (Sámson "majdnem házassága"), Ezékiel 23, 1-31 (szexuális bűnökkel kapcsolatos példázat), Hóseás 1,2-8 (Hóseás házassága), Máté 1,18-25 (Mária Józsefnek csak a jegyese, akkortól a felesége, hogy Jézus születése után "érinti"). Nos több példát is kereshetek, ha szeretnéd. :)

    Az, hogy emberek írták, emberek fordították, nem tudom, miért ellenkezik azzal, hogy ezt állítja a Biblia? Tök mindegy ki írta (ebből a szempontból), akkor is teljesen egységesen EZT ÁLLÍTJA (az más kérdés, hogy mondjuk nem fogadod el örök érvényűnek, mert emberek írták, emberek fordították... de attól még a Biblia ezt mondja.)

    Összefoglalva:
    Házasság = szex + házasság = egy férfi, egy nő --> szex = egy férfiés egy nő --> erről beszél a Biblia végig, a kérdés tehát nem az, hogy "régi szokást követek-e" hanem, hogy a Biblia tanítását követem-e. Ez a Biblia tanítása ugyanis. Ha ezt nem fogadja el valaki, akkor a Bibliát nem fogadja el. Innentől meg "azt csinál, amit akar"

    VálaszTörlés
  19. Kedves TT! Köszönöm a kiegészítést, nem akartam mélyen belemenni, mert valóban nem ez volt a központi kérdés, de mindenképp hasznos, amit leírtál, köszönjük!
    Talán igazad van, s megérne egy külön bejegyzést a kérdés... jelenleg mr folyik néhány írás elkészítése egyéb témákban, ezt is felvesszük a listára! :)

    VálaszTörlés
  20. Nem, szeretni nem bűn, miért lenne? Sőt!
    Gondolom persze arra utalsz, hogy a szex végülis a szeretet kifejezése... (ha nem erre utaltál, akkor kérlek fejtsd ki, mire!)

    Erre azt tudom mondani, hogy igaz is, meg nem is. Ha valaki felelősséggel szexel (nagyjából aszerint azt elv szerint amit leírtam, de majd nemsokára lesz egy második, kiegészítő bejegyzés, ott visszatérek majd egy-két kérdésre!), akkor azt gondolom, hogy ez igaz.

    De nagyon gyakran a szex az önzőségről szól ma, arról, hogy ÉN jól akarom magam érezni, hogy ÉN élvezni akarom, hogy NEKEM legyen jó. Ha szeretet lenne, akkor az adásról szólna elsősorban, hogy a PÁROM jól érezze magát, hogy NEKI legyen jó. Ezt a szeretetet nehezen tudom elképzelni akkor mondjuk, ha valaki folyamatosan cserélgeti a partnereit, akár hetente is (vagy bulinként), vagy ha több nővel / férfivel csinálja egyszerre.
    De persze ez se ennyire egyszerű, mert sokan mondják, hogy "minél több nőt akarok kielégíteni", ami így szeretetnek hangzik, hiszen az adásról szól... a szeretet azonban ennél sokkal sokkal összetettebb dolog.

    Ez így nagyjából válasz a kérdésre?

    VálaszTörlés