Eredetileg nem volt a témalistámon a kérdés, de a pápa spanyolországi látogatása arra sarkall, fejtsem ki a véleményem a témában. "XVI. Bendek spanyolországi útján, Santiago de Compostelában bírálta, hogy a modern társadalom igyekszik visszaszorítani a vallást a magánszférába." írja az index. Magánügy a vallás, vagy nem magányügy? Ez itt a kérdés!
Az én válaszom az, hogy igen is, meg nem is.
Ha úgy nézem a kérdést, hogy a hit (legyen az keresztyén, zsidó, buddhista, vagy épp az evolúcióba vetett hit), az természeténél fogva személyes, tehát magán ügy. Csak az én dolgom az, hogy egészen pontosan mit is hiszek, s ezt én rendezem le az Istennel (vagy Allahhal, ha úgy tetszik - de az egyszerűség kedvéért mostantól csak a keresztyénségről beszélek, de ezt nyugodtan értsétek általánosan is). Igen, a hit személyes és ezért magánügy.
Azonban, ha jobban belegondolunk, egyáltalán nem csak az én dolgom, hogy mit hiszek. Ugyanis, onnantól kezdve, hogy én hiszek, két dolog történik alapvetően.
1. A hitem elkezdi megváltoztatni a viselkedésem, a cselekedeteim. Ha valaki hisz, de ez nem látszik az életén (békességes, szeretettel fordul másokhoz például), akkor ott valami gubanc van a hittel, s kicsit jobban meg kellene nézni, hogy tényleg hogy is van... (Ha valaki például abban hisz, hogy az élet értelme csak és kizárólag a saját családom anyagi biztonságának megteremtése, ez is meglátszik az adott illető viselkedésén, nem? Önző, kapzsi, sikerhajhász, pénzmániás, csak a családjának és munkájának él stb.)
2. Ha hiszek, teljesen biztos vagyok abban (hiszen hiszek), hogy a hitem az igazság (legyen az evolúció, vagy épp ateizmus), amiből az esetek legnagyobb többségében az következik, hogy szeretnék másokat is meggyőzni (vagy legalábbis tájékoztatni) az igazságról. Azt gondolom, ha komolyan veszem a hitem, akkor ez teljesen normális. Én tutira nem akarok senkit sem hagyni butaságokban hinni, vagy mást vallani, ha teljesen biztos vagyok benne (hiszen hiszek!), hogy ismerem az igazságot (például, hogy Isten létezik és azt akarja, hogy megszabaduljunk a bűneinktől, s ő kész megbocsátani - természetesen, ha keresztyén az adott illető).
Mindkét dolog hatással van másokra! Hiszen az, ha megváltozik valami a viselkedésemben, hat a körülöttem lévőkre (család, munkatársak, barátok stb.), s ha elkezdek erről beszélni (mert meg akarom győzni a többieket az evolúcióról, vagy, hogy Allah és az ő prófétája, Mohamed az igaz út...), az igenis kihat másokra is! Tehát nem csak magánügy!
Egy amerikai újságíró (nem hívőről van szó) azt írta egyszer, hogy nem érti a keresztyéneket. Ha valóban hisznek abban az Istenben, akiről a Biblia ír... abban az Istenben, aki egyetlen Fiát halálra adta az emberekért, aki meg akarja bocsátani mindazt a gonoszságot (bűnt), amit elkövettünk, s aki örök életet akar adni, akkor miért nem beszélnek erről mindenkinek? Miért hagyják, hogy mások a pokol felé meneteljenek? Miért nem hirdetik a háztetőkről, a tereken, a hangosbemondókon keresztül? Miért ülnek olyan kényelmesen a templomaikban, a padokban? Miért?
A kérdés jó.
Ha valaki komolyan veszi a hitét, akkor az szerintem nem magánügy. Éppen ezért teljesen egyetértek XVI. Benedek pápával, hogy nem szabad engedni, hogy a modern felfogás azt hitesse e velünk, hogy ez magánügy: ez ugyanis nem kevesebb, mint egy bizonyos kör hitének a másokra erőltetése! Gondoljunk csak bele...
A hit egyáltalán nem magánügy.
